Oldalak

2012. január 29., vasárnap

Helyi pénzt, de nem így!

A korona cserekör nyilatkozata a sorra alakuló magán helyi pénzekről.

 A helyi pénzekről
 
A csatolt hírből az derül ki, hogy miként szeretné a hatalom irányított mederbe hajtani a helyi pénzek létrehozásának törvényszerűen jelentkező folyamatát.
Miközben a háttérhatalom tulajdonában lévő összes magánpénzt (köztük a forintot) a bankok kivonják a társadalomból, amivel lényegépen mesterséges "vér"szegénységet hoznak létre, törvényszerű, hogy a társadalom azzal próbál védekezni,  -amint felismeri a probléma gyökerét-  hogy az eltűnt, megritkult fő valutát helyettesíteni próbálja saját csereeszközeinek megteremtésével.
Ez a folyamat nagyon veszélyes a háttérhatalom kamatos rendszerű parazita fizetőeszközére nézve, mivel hamar kiderülhet, hogy a helyi kamatmentes fizetőeszköz rendkívül hatékonyan és gyógyítóan léphet fel a kifosztásra szakosított fő valutákkal szemben, mely utóbbiak le és felértékelésével, és ezer egyéb trükkel teljesen elszívják a társadalomból a munkával megtermelt javakat.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kifosztásban érdekeltek igyekeznek olyan mederbe terelni a helyi pénzek megyszületésének körülményeit, hogy azok lényegében össze legyenek kötve a parazita pénzzel, (fedezetként elhelyezve) és kibocsátójuk változatlanul magántársaság legyen!
Ha egy helyi csereeszköz (lehet részvény, vagy más nevű, nem kell pénznek nevezni) MAGÁNPÉNZ marad, lényegében nem különbözik az alapját képező letétbe helyezett fő fizetőeszköztől, sőt, mint a cikkből is kiderül, jóval korlátozottabb lesz a használata.
Az ilyen helyi pénz használatából kiszorulnak azok, akiknek már forint fedezetük nincsen, de szaktudásuk, vagy termékük még lenne.
 
 
Ezzel szemben az IGAZI helyi csereeszköz független bármely kifosztó kamatos valutától, nem köti magát ilyenhez fedezet céljából sem! Nem gazdasági magántársaság a kibocsátó, hanem minden esetben független közösség, s ezáltal válik KÖZPÉNZZÉ! ( A kibocsájtó lehetne egy lokálpatriota önkormányzat, de az önkormányzatiságot éppen frissiben számolta fel a külső elvárásoknak engedelmeskedő pÁRTpolitika! )
A valódi helyi csereeszköz mindig kamatmentes, így a megtermelt javakat nem szívja el a helyi közösségből. Gyógyít, emel, nem pedig kifoszt, és lesüllyeszt! Mégpedig rendkívül gyorsan ! Használatában azok is azonnal részt vehetnek, akiknek fedezetük a saját munkájuk, vagy termékük! Az ilyen csereeszköznek a fedezete a helyi társadalom termelő ereje! Amint ez a potenciál nő, úgy erősödik a csereeszköz is!
Lehet természetesen gazdasági szereplő által kibocsátott KÖZPÉNZT is hatékonyan használni, de ahhoz az kell, hogy a kibocsájtó ténylegesen széles közösség legyen, ne magántársaság! Semmilyen trükk, látszat nem engedhető meg, mert amint magánérdek kerül a közérdek elé, a rendszer összeomlik magától!
Ilyen kibocsájtó lehetne egy valódi (tehát nem kolhoz!) tipusú szövetkezet, mint amilyen a Hangya Szövetkezet volt egykor. Jelenleg több ilyen néven bejelentett kezdeményezés is létezik, de valószínűleg nincs meg bennük az a tartalom, töltés, vagy éppenséggel alázat, hogy valódi szövetkezetként kibontakozhassanak. Hiányzik egy Károlyi Sándor formátumú vezető, ráadásul sokkal ellenségesebb a jelenlegi háttérből irányított hatalom, mint amilyen Károlyi idejében volt.
Mégis, ha túl akarjuk élni a nyilvánvalóan mesterségesen kiváltott válságot, lépnünk kell, de jól meggondoltan! Közpénzt, vagy közpénzeket kell teremtenünk, s egyúttal helyi finanszírozással kézbe kell vennünk mindazon stratégiai lehetőségeinket, amelyek már majdnem kicsúsztak a kezünkből! Földjeinket, vizeinket, tudásunkat, családjaink teremtő erejét, tájékoztatását, oktatását és védelmét!
 
Egy valódi közpénzként használt helyi csereeszköz:
 
 

Posted via email from vilagfa's posterous

1 megjegyzés:

  1. Kedves Gábor! Az megítélésed szerint megoldás lehet arra, hogy minél inkább közösségi legyen a helyi pénz, ha egyszerűen létrehozunk egy Nyíregyháza zrt-t és mindenki aki munkával, szolgáltatással be akar szállni a rendszerbe tagja lehet a részvénytársaságnak? Ebben az esetben a részvény jegyek lehetnének a helyi pénz.

    VálaszTörlés