Egy franci irodalmi-filozófiai ujság, a Le Monde támogató cikke a magyarok mellett.

---------- Forwarded message ----------
From: Sámsomdi Kiss Károly <samsomdikiss.karoly@chello.hu>

Elküldöm egy franciaországi irodalmi-filozófiai ujság, a Le Monde ellenséges cikkét bíráló írását. Célom, hogy lássátok, hogy a francia nép nem az ellenségünk, jól látják mire megy ki a Magyarország elleni támadás. A politika és az azt alakítók manipulációi az persze már más kérdés

La Revue Critique, Jeudi 5 janvier 2012

MAGYARORSZÁGÉRT

Mindnyájan magyar hazafiak vagyunk!

A magyarországi helyzet továbbra is lázban tart mindenkit aki számít Párizsban. A nagy

lelkeket, a szellem embereit, a metodista lelkipásztorokat és az emberbarát bankárokat is.

Tegnap este a Le Monde megint teljes egészében Orbán úr "antidemokratikus elhajlásainak" ,

"gyalázatos" alkotmányának és "szégyenletes" törvényeinek szentelte vezércikkének első

részét. Magától értetődik, hogy szóba került Európa, a római szerződés szelleme, Monnet,

Schumann és Brüsszel többi nagy élő lelkiismerete is. És most, az első alkalommal – még

szankciókat is követeltek ! Bizony: szankciókat, igaziakat, komolyakat, szigorúakat. El kell

ismerni, hogy egy demokratikus választások után alakult kormány ellen szankciókat alkal­

mazni nem olyan egyszerű dolog. De mit számít ez ? Végülis, aki jól szeret, jól is büntet !

A Le Monde vezércikk második felét elolvasva érthetjük meg igazán, hogy mitől lett ennyire

dühös a Le Monde mondén krónikása : a magyar kormány gazdaságpolitikájától ! "Egy furcsa

nacionalista hitvallást követve, úgy tunik, hogy Orbán úr elhatározta, hogy országa egyedül

is ki tud lábalni az öt súlyosan érintő válságból. Visszautasítja, azoknak a felté­teleknek a

teljesítését, amelyektől az EU és az IMF függővé teszi az országnak nyújtandó segélyt." Á

vagy úgy ! nem hajlandó eltűrni ezeknek a frankfurti és new york­i uraknak a diktátumait ?

Ugyanazokét akik éppen most véreztették el Görögországot és arra készülnek, hogy padlóra

küldjék Olaszországot, Spanyolországot és Portugáliát is ? Értjük már ! Az, hogy Orbán úr

módszerei kicsit önkényesek, hogy kissé túl sokat foglalkozik a lobogó, a köz­­rend, a vallás

kérdéseivel, és hogy csak mértékkel kedveli a Köztársaság szót, aminek egyébként éppen

most tette ki a szűrét az alkotmányából, mindezek csak hagyján ! De az, hogy nem hajlandó

hajbókolni Draghi úr és Lagarde asszony előtt, nem engedi, hogy ezek az eurokraták az orrá­

nál fogva vezessék, az már bűnös vakság jele. Kell­e még más bizonyíték is arra, hogy Orbán

úr egy proto­fasiszta ? Sem a központi bankok függetlenségében, sem a szabad verseny­ben,

sem Van Rompuy úr intelligenciájában, sem Juncker úr becsületes­ségében nem hisz ! Egy

olyan országról van szó, amelyik nagy többséggel választotta meg a nemzeti fele­melkedés

kormányát, annak reményében, hogy talán kikerülhet abból a válságból, amibe Európa

süllyesztette, és amely nagy többséggel támogat egy új alkotmányt, ahol a haza, becsület és

történelem szavak visszanyerik jelentésüket, és amely, úgy mellékesen, egy nagyszerű ötlettől

vezérelve, megszabadult a Köztársaság szótól és a "demokráciának" a sztálini kor­szakból

örö­költ színes üveggolyóitól, amely megvédi a nemzetközi pénzintézetekkel és Brüsszel

gnóm­já­val szemben a jogait, állampolgárainak munkahelyeit, és gazdaságát. Mi is ez az

ország a Le Monde, a Libération és a mi kivalló polgári sajtónk véleménye szerint ? Egy

kvázi­diktatúra !

S eközben Olaszországra és Görögországra mindenfajta választások nélkül, egyszerű kineve­

zéssel kényszerítenek rá új vezetőket, a Goldman­Sachs alkalmazottait, közismert gazembe­

reket, férges­lelkű bankárokat, akik közül egyesek saját országuk tönkretételében működtek

közre, és akiket most a piacok és ragadozóik odahelyeztek smasszernek. Ezeket mi­nek

tartja a Le Monde, a Libération és a velük hasonszorű sajtó ? Szabad és demokratikus

országoknak ! Olyannyira, hogy azt szeretnék, legyen így Franciaországban is. Lionel Stoleru

úr vajon nem jelentette­e ki jámborul a múlt héten a Le Monde hasábjain, hogy a "demokrácia

képtelen olyan politikai vezetőket kitermelni és támogatni, akiknek elég bátorságuk lenne

a népsze­rűtlen, de feltétlenül szükséges intézkedéseket meghozni." És hogy a hatalmat

olyan "bátor em­berek" kezébe kellene adni, mint Camdessus, Trichet, Pascal Lamy vagy

Claude Bébéar urak. Miért ne adhatnánk közvetlenül Parisot asszony a francia Vállal­kozók

Szövetségének elnökének a kezébe a hatalmat ?

Magyarország ma az ellenálló Európa a szimbóluma. A népek önrendelkezési jogának

ne­­vé­ben teszi ezt, akárcsak alig több mint fél évszázada a szabad és büszke élethez való

jog nevében. A magyar ellenzéki tüntetések, melyeket médiáink oly bőkezűen közvetítenek

újra és újra, valójában csak keveseket mozgósítanak. A budapesti utca emberének véleménye

szerint főleg idős funkcionáriusokat és mindenekelőtt a régi kommunista rezsim híveit. Annak

a rezsimnek híveit, amely csalással, hazugsággal, bűntettekkel ragadta magához a hatalmat,

amely 1949­ben betiltotta az alkotmányt és mindenfajta demokratikus megnyilvánulást. Kor­

lá­tozta a szakszervezetek muködését; rendőrök, hóhérok és gyilkosok rezsimje, amely közel

fél évszázadon keresztül egy véreskezű Köztársaságot kényszerített rá Magyaror­szágra. E

gyalázatos múlt emlékének ördögét akarják kiűzni magyar barátaink azáltal, hogy jóváhagy­

tak egy alkotmányt ami újra előtérbe helyezi identitásuk, nyelvük, területük, szabad­ságuk

szimbólumait. Talán egy távolabbi, de nemkevésbé kegyetlen múlt emlékét is le szeret­nék

rázni : az 1920­as trianoni szerződését, amelyben a szövetséges hatalmak, és mindeneke­lőtt

a laicista és republikánus Franciaország igyekezett megbüntetni és megalázni a katolikus Ma­

gyar­országot megfosztván azt területének és népességének kétharmadától. Az európai unió,

tudatlan politikusainak és a telhetetlen bankárokat kiszolgáló funkcionáriu­sa­inak csapatával

úgy gondolja, hogy útját állhatja a nemzeti emlékezés és újjászületés eme folyamatának. Dik­

tá­tumokról, büntetésekről és szankciókról álmodoznak. Jobb lenne, ha vi­gyáznának ! Ma­

gyarország nem azért lett független a Szovjetuniótól, hogy egy másfajta, job­ban álcázott de

nem kevésbé zsarnoki birodalom része legyen. Ellen fog állani, és ellenállása másokat is kö­

vetésre sarkall majd. 1956­ban a francia nép, akkori vezetőivel dacolva, spon­tán támogatta a

budapesti felkelőket. 1956 novemberének estéin a Párizsban is sokan összegyűltek és emlé­

kez­tették a dunai mészárosok francia bűntársait, hogy jó lesz vigyázniuk, mert Párizsban nem

nagyon szeretik azokat, akik a szabad népeket bántalmazzák ! Ma este mindnyájan ujra ma­

gyar hazafiak vagyunk !

Hubert de Marans

Forrás: http://www.larevuecritique.fr/article­hongrie­96335671.html

franciaországi irodalmi és filozófiai lap

Posted via email from vilagfa's posterous