Írtam egy Google Széljegyzet-bejegyzést, amelyet szeretnék Önnel megosztani.
Google Széljegyzet-bejegyzés erről:
Antropozófia.net - Szibilla Lapja - A szociális hármas tagozódásról

Ehhez kapcsolódik:
g
Gábor Hamvas ezt írta:
A megoldás a felismeréseket életre hívni intézményeinkben. - Steiner korai virág volt, a napsütés egy téli napon? Miért nem tudott akkor kivirágozni, áthatni szellemisége a társadalmi közgondolkozást?
Steiner korai virág volt, a napsütés egy téli napon? Miért nem tudott akkor kivirágozni, áthatni szellemisége a társadalmi közgondolkozást?
Alapvetően az élet mindig felszínre tőr, és magasabb dimenziók felé keresi az utat. Minden szűkösség a test kifejlődését eredményezi, és egy új szellemi dimenzióban éli meg szabadságát. Ez a törvény vitte társadalmunkat már az őstörténetünkben is a szakrális dimenziók felé. Közösségeink, adott természeti környezetben, a túlélés alapvető kényszere alatt, megtalálták a hatékony együttműködés formáját, ahol a közösség minden tagja egyenlő esélyekkel élhetett, verseny nélkül, testvériségben. Az együttélés szabályait hagyományaikban rögzítették, melyet minden hiba után, (mely lehet a föld rossz gazdálkodása, vagy csak közösségi feszültség, sértődés stb) megvizsgáltak, bölcs előre látással íratlan szabállyá alakítottak, mesékben, mondákban, szokásjogban, a jövő generációinak átnyújtottak. Ez semmi másról nem szól, mint hogy elmeséled gyermekednek, fiam ezt és ezt én így csinálom, mert mikor nem figyeltem rá sírás lett a vége, harag lett a közösségben, kiszáradt a föld és éheztünk.
Na ez a folyamat az amit testesülésnek hívunk, a közösségi lényünk kiépíti minden szervét, rendszerét, hogy minden sejtje a legjobb életkörülményt kapja. Amikor ez a folyamat zajlik, a szabadság ebben a dimenzióban egyre fogy, a test egészsége érdekében, már nem játszhatok hódítót, nem nőhetek, szabadon, mert azzal rákos működést kezdek, és meghalhat a közösségi lény. Ilyenkor a szabadság egy következő dimenzióba vándorol, az emberek lelki, szellemi, kollektív tudati, érzelmi síkon élik meg igazság kereső minőségük alkotó cselekvését, és a minket alkotó sejtek immár nem csak az emberi tudat dimenziójának lesznek részesei, hanem a mi kollektív tudatunkon keresztül egy következő dimenzió lényközösségének is, ez a szakralitás, amit mai gondolkodásmódból nem lehet felfogni, megélni.
Az antropozófia is ennek a testesülésnek volt egy virága, de a körülmény nem adott talajt a magnak.
Mik az okai a testesülés megakadásának?
A szabad energia
Ha a szűkösség bármilyen okból megszűnik, a társadalmi test fejlődése megakad, visszasorvad, és az egyén szintjén élik meg a szabadságot. Ilyen szabad energiákat jelentet a föld felfedezése, amikor újabb területeket lehet belakni, esetleg lerabolni, mint azt az európai kultúra teszi. De ilyen a technika fejlődése , az olajrabszolgák használata, amikor az egyén számára végtelen lehetőségként hever a földön minden, akkor azért, hogy jobban éljen nem kell közösségben gondolkodnia, és ennek hibás igazságtalan volta nem látszik, mivel mindenki emelkedik, ma nekem is jobb lett mint tegnap volt, egyszer én is feljutok oda, a leggazdagabbak közé, csak kicsit lassabban. A baj csak az, hogy ennek nincs alapja, forrása, és mivel nem közösségben működünk, agyi kapacitásunk nem képes a teljességben gondolkodni, arra csak közösen, kollektív tudatban vagyunk képesek.
Ilyen korban esélytelen az egyéneket a közösségi lény tudatosodása felé vinni, elszaladnak, úsznak a lehetőségekben, nem látják, hogy miért lenne jobb neki az az életforma. Régen csak kis közösségi lényekként működhettünk, földrajzi határok közt, mint test. Ezek a lényeink még közösségként tudtak hódítóan viselkedni, ami aztán az egyén szintjén is mintát teremtett. A hiba így természetes volt, ennek feloldására világi szinten most nőttünk fel, és már túlélési kényszer is lett.
Az antopozófia születésénél, a folyamatos forrongás idején, háborúk terhe mellett, olyan lények tombolása közepette, akik nem a teremtés rendjébe, hanem egy szürreális piac kényszereiben születtek, megint csak nem lehetséges a szeretet és közösség életre hívása globálisan. A forradalmak kapkodnak és hibás lények érdekei manipulálják, az igényt ami jó irányba visz, teljesen kisemmizik. A kicsi eredmények lecsendesítik a zajt és rossz kompromisszumokkal szabadulunk a káoszból. A forradalmak és a háborúk megosztanak, amikor levágják a kezem, megölik szeretteim, elvesztem munkám gyümölcseit, szinte lehetetlen a vérző embereket szeretet közösségbe vonni, hiszen harag és gyűlölet tépi sebeiket. Majd utána a sárból való felállás, a jobblét növekedése elvakítja ennek igényét, elfedi hibás, igazságtalan működését!
Mi változott és mért van most mégis dimenzió váltás?
Létrejött a szűkösség újra, globális szinten, már átélhető az egyén számára is.
Akár normál természet változás, akár a társadalom természet túlhasználta, előforrásaink felélése, természet pusztítása, termőföld vesztése legyen az oka, mindannyian ÉREZZÜK, hogy erre egyénileg nem adhatunk választ. A mai működés gyorsuló ütemben hozza közelebb a tragédiát, és bármely technikai megoldás, szabad energia feltalálás csak fokozza a nyomást, hogy még nagyobb legyen a robbanás. Ezt csak úgy lehet kezelni, ha föld szintjén válunk egy testté, élő bolygóvá, ha életre tudjuk hívni azt a közösségi létformát, ami a szerves települések alap minősége volt egykoron. Hogy a tenger szint miatti népvándorlást szeretetben tudjuk szervezni, hagy a forrásokat egyenlően tudjuk elosztani, a jövedelem gazdálkodásból egy közösségi vagyongazdálkodásba tudjunk átmenni, egyre többünknek kell kicsiben az egyetemes értékek alapján rendszer építéshez kapcsolódni. A másik út, hogy néhány évtized múlva tizedannyian sírnak és szenvednek a földön, még mi is megszenvedjük ezt az utat, nem csak gyermekeink.
Egyszóval a szűkösség életre hívja ezt a testesülést, ennek számtalan jele látszik Az új gondolkodás életrehívására, nincs sok idő, ha nem dolgozunk érte, a harc, a verseny háborúvá fajulhat, és akkor már nem lesz lehetőség megszületni.
A feladat a jelen rendszer, az idős társadalmi lény gyógyítgatása mellett, minden energiánkkal egy új társadalmi környezettet, gondolkodást, ezt működtető intézményrendszer megteremtése. Az új lény és jövő akkor sírhat fel, ha minden szerve kifejlődött, bármi hiányzik is életképtelen.

- Google Széljegyzet-bejegyzés megtekintése a kontextusában, a weboldal mellett.
- Ismerje meg a Google Széljegyzetet, hogy hasznos információkat olvashasson és írhasson a weboldalakról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése